A négy testőrhöz címzett fogadó
A fogadó
 
Az emelet
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendégek
Indulás: 2004-08-13
 
A három testőr (1993)
A három testőr (1993) : Történet

Történet

  2005.03.04. 21:59

A film röviden

A három testőr
(1993)

Ez a film eléggé pontosan követi a könyv cselekményét, bár, mint már megszokhattuk, sok ferdítés van benne, s a jellemek sem rajzolódnak ki pontosan.

Franciahon ifjú királya XIII. Lajos, ám a valódi uralkodó Richelieu bíboros, kezében tartja az egész országot és a királyt. Leszerelteti a királyi terstőrséget, hogy még nagyobb hatalomra tegyen szert, összeesküvést sző a király ellen. Csak három testőr nem engedelmeskedik a bíboros parancsának, Athos, Porthos és Aramis. A bíboros ezért üldözteti őket.

Az ifjú D'Artagnan, kinek apja is testőr volt, elindul Párizsba, hogy folytassa a családi foglalkozást, ám üldözőbe veszi egy, a magyar szinkronban káprázatosan vinnyogó hangú ifjú. Így ér Párizsba, ahol letaglózva tudja meg, hogy a testőrséget feloszlatták. Üldözője követi, így menekülni kényszerül, s közben beleütközik rendre Athosba, Porthosba és Aramisba, kik mind kihívják párbajra az ifjút. Ám a párbaj kezdeténél megjelennek a bíboros gárdistái, hogy letartóztassák a három testőrt. D'Artagnan melléjük áll, és legyőzik őket, majd a három cimbora ott hagyja az ifjút, akit elfognak a gárdisták.

Börtönbe viszik D'Artagnant, Rochefort, a bíboros kapitánya elveszi atyja kardját. D'Artagnan megszökik, s kihallgatja Richelieu összeesküvését az angol milady de Winterrel, de észreveszik, ezért a lefejezését rendelik el. Ám a három testőr megmenti az ifjút, az pedig elmondja nekik, hogy a bíboros a király ellen szervezkedik, egy kém van Calaisnál. Üldözik őket a gárdisták, ők pedig elindulnak Calais felé, hogy megakadályozzák a kém angliai útját. Út közben külön válnak, D'Artagnan ér oda legelőször, ám fáradt, jártányi ereje sincs, leesik a lóról. Mikor felébred, a miladynél találja magát, s botor módon mindent bevall ennek az ismeretlen hölgynek, aki megpróbálja megölni, de a milady férjének testvére, lord de Winter megakadályozza, a miladyt kivégzik bűnei miatt. A nő azonban előbb még megvallja egykori szerelmének, Athosnak, hogy a bíboros merényletet szervezett épp a király születésnapján. Megindul a hajsza.

Párizsba érnek, D'Artagnannak sikerül meghiusítania a merényletet, a három testőr titokban összetrombitálta a volt testőröket, akik mind eljöttek álruhában, hogy királyuk védelmére keljenek, így kitör a harc a testőrök és a gárdisták között. Richelieu színt vall, s meg akarja ölni Lajost, de a harc a palota belsejébe is elér, így egyelőre kénytelen menekülni, a három testőr üldözi őt, míg D'Artagnan Rocheforttal vív, akiről megtudta, hogy az ölte meg az apját. D'Artagnan legyőzi, a három testőr pedig megállítja Richelieut. Lajos épségben megússza a dolgot a királynéval, Annával együtt, D'Artagnant pedig testőrré avatják.

Szereplők:
Athos – Kiefer Sutherland
Porthos – Oliver Platt
Aramis – Charlie Sheen
D’Artagnan – Chris O'Donnell
XIII. Lajos – Hugh O'Conor
Anna – Gabrielle Anwar
Constance – Julie Delpy
Milady Sabine de Winter – Rebecca De Mornay
Richelieu – Tim Curry
Rochefort – Michael Wincott

 
Muskétás filmek
 
Kapcsolódó filmek
 
Fanlists
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.